A daganatos megbetegedések megelőzésében és a gyógyulásban is jelentős szerepe van a mozgásnak – hívta fel a figyelmet Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke a rákellenes küzdelem világnapján. Felhívta a figyelmet: a rákbetegségek különböző típusainál eltérő mértékben, de szinte minden téren jobb eredményt lehet elérni a gyógyulásban, ha azt rendszeres mozgás is támogatja. Ennek jegyében a Magyar Rákellenes Liga 2018-ra meghirdette a Mozgás évét: az Örökmozgó kilométergyűjtő programhoz várják a csatlakozókat, akik tenni szeretnének az egészségükért.
Amint arról a Rákgyógyítás.hu portálon is beszámoltunk, a Gyógyulj Velünk Egyesület, a Magyar Rákellenes Liga, onkológusok és urológusok összefogásával 2017-ben indította el a 10 Ezer Lépés Programot. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanis 10 ezer lépésben határozta meg azt a napi mozgásmennyiséget, amely szükséges az egészség megőrzéséhez. Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke elmondta: a 10 Ezer Lépés Program is folytatódik 2018-ban.