Egy betegnek joga van tudni minden olyan lehetőségről, amely az egészségi állapotát kedvezően befolyásolhatja. Ez vitathatatlan tény. Megvalósulását ugyanakkor számos körülmény – leginkább az időhiány – befolyásolja a mindennapi betegellátás során.
– Az ambuláns rendelésen előfordulhat, hogy három perc jut egy betegre, hiszen negyven másik páciens vár a folyosón arra, hogy bejusson. Ennyi idő alatt kell mindent megbeszélni, válaszolni a kérdésekre, fontos orvosi információkat és biztatást adni a betegnek. Ez nagyon kevés idő. Viszont a nap végén nem küldhetünk haza húsz beteget azzal, hogy rájuk nem került sor, mert a többieknek több időre volt szükségük – említ egy mindennapos feszítő problémát dr. Baki Márta, a fővárosi Uzsoki utcai Kórház onkológusa. A tájékoztatáshoz való jog „versenyez” tehát az ellátáshoz, sőt az emberi méltósághoz való joggal.
Az egészségügyi törvény az orvosokra feladatot és felelősséget ró, de mozgásteret is enged. A tájékoztatáshoz való jogról szóló fejezet első mondata úgy szól: „a beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra.” Annyi információt kell átadni, amit a beteg be is tud fogadni. Az egyéniesített forma azt is jelenti, hogy az információnyújtást a beteg számára érthetővé kell tenni: figyelemmel kell lenni felkészültségére, aktuális érzelmi és mentális állapotára is.
S vajon az anyagi helyzetére?
Betegjogok és realitások
Az orvosok egy része azt vallja: figyelembe kell venni a realitásokat, hogy mi érhető el az adott beteg számára, s azokról a kezelésekről, gyógyszerekről kell felvilágosítani a betegeket, amelyekhez reálisan hozzá is juthatnak.
„Mi értelme egy betegnek arról előadást tartanom, hogy Amerikában milyen hatóanyagokat kezdtek el kipróbálni vagy hazai támogatás híján mely gyógyszereket nem tudom számára felírni? A kezelést most kell elkezdenünk, azokat a lehetőségeket kell számba vennünk, amelyekkel idehaza ténylegesen gazdálkodhatunk” – foglalt állást az egyik egyetemi klinika onkológusa.
A betegjogok felől közelítő álláspont hívei ugyanakkor azt vallják: a finanszírozási kérdések másodlagosak, a betegek igenis tudjanak minden orvosszakmai lehetőségről. Ezzel együtt pedig legyenek tisztában azzal is, hogy mit nem kaphatnak meg. Pontosabban: mi a határ, amíg a magyar állam fizeti az ellátást és mit nem adhat a kezelőorvos az állami egészségbiztosítás terhére.
Az onkológiai betegségekkel összefüggésben – a magán szakorvosi konzultációkon túl – egyelőre leginkább a diagnosztika területén nyert teret a magánellátás, mivel az onkológiai gyógyszerek gyakran havonta több százezres vagy milliós költségét egy nagyon szűk réteg tudná csak saját zsebből kifizetni. A diagnosztikában viszont a néhány tízezer forintos költséggel kivitelezhető magán laborvizsgálat, ultrahang, mammográfia, CT vagy MRI soron kívüli – vagy a protokolltól eltérő, esetenként elsősorban a beteg megnyugtatását szolgáló – elvégeztetése még elég sokak számára elérhető lehet.
Persze a diagnosztikára is el lehet kisebb vagyonokat költeni: egy PET CT vizsgálat 250 ezer forint, a daganat komplett molekuláris diagnosztikai elemzése pedig a milliós nagyságrendet is elérheti. E vizsgálatokat igen korlátozott számban finanszírozza az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Előfordulnak olyan esetek, amikor a beteg számára esetleg pozitív hozadéka lehetne egy vizsgálati eredménynek, ám amikor ennek az átlagnál kisebb a valószínűsége, s így nem illeszkedik bele az állami finanszírozási rendbe, akkor a kezelőorvos nem kérheti a társadalombiztosítás terhére a vizsgálatot.
Ajánlja fel ilyenkor az orvos a magánellátást a betegnek?
Ne vaktában lövöldözzünk!
– Elmondom a betegnek a lehetőségeket, s hogy ezek közül melyek azok, amelyek társadalombiztosítási ellátásban megkaphatók. Ha ehhez képest tudok olyan orvosszakmailag helyeselhető alternatíváról, aminek nincs állami finanszírozása, de előreviheti a páciens ügyét, arról is tájékoztatom. Nem az én tisztem ugyanis megítélni a beteg anyagi helyzetét, hogy neki öt vagy ötmillió forintja van-e a bankban, amit esetleg egy fenyegető diagnózis árnyékában az egészsége érdekében használna fel – vallja dr. Landherr László, az Uzsoki utcai Oktató Kórház Fővárosi Onkoradiológiai Központ vezetője.
A főorvos ugyanakkor figyelmeztet: annak nincs értelme, hogy a beteg vagy a segíteni igyekvő családtagok vaktában költsék el a pénzüket, csak azért, hogy egy-két olyan vizsgálati lelettel több álljon rendelkezésre, amelyek az adott betegségtípusban vagy stádiumban valószínűleg semmit sem adnak hozzá a kezelési tervhez. Ezért célszerű egyeztetni a kezelőorvossal, esetleg másodvéleményt kérni, s tisztában lenni azzal, hogy egy adott vizsgálattól vagy beavatkozástól reálisan mi várható.
– Ha úgy ítélem meg, hogy a beteg számára egy genetikai vagy molekuláris diagnosztikai vizsgálatnak lehet előnye, mert befolyásolhatja a kezelését, viszont nem tudom számára állami keretek között biztosítani, felvilágosítom arról, hogy csak saját költségére van erre lehetőség. De arról is tudnia kell, ha adott esetben csak 1 százalék az esélye, hogy más terápiát kap a vizsgálati eredmény ismeretében, s 99 százalék a valószínűsége, hogy hiába a drága lelet, semmi sem fog attól változni. Mivel a kockázat az övé, ennek tudatában kell döntést hoznia – csatlakozik konkrét példával a fentiekhez dr. Révész János, a miskolci Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Centrum vezetője. A főorvos is vallja: óvakodni kell attól, hogy irreális elvárások és remények erőn felüli tehervállalásba hajszolják az érintett családokat.
Nincs esélyegyenlőség
– Nem az a kérdés, milyen mértékben kell a betegeket felvilágosítani a magánszféra szolgáltatásairól, hiszen egy tájékozott páciens azokról nélkülem is értesül. A valódi kérdés az, hogy a társadalom mennyire érett annak az egyébként mindenki által megtapasztalt helyzetnek a feldolgozására, nyílt kimondására, hogy a gyógyulásban nincs esélyegyenlőség. Szeretnénk azt gondolni és hirdetni, hogy van, de ez nem igaz – foglal állást Révész János. – Egy faluvégi fűtetlen házból két óra buszozással kezelésre érkező, magányosan élő beteg, valamint egy családja és jól fizető munkahelye által is a gyógyulásában támogatott páciens az onkológián ugyan ugyanazokat a gyógyszereket kapja meg térítésmentesen, de ezzel még nem egyenlő az esélyük a felépülésre – érvel Révész János.
Tagadhatatlan: egy anyagi tartalékkal rendelkező beteg az állami ellátáson felül számos olyan szolgáltatást meg tud fizetni, ami javíthatja az életkilátásait vagy életminőségét. Ki és milyen alapon is tilthatná meg bárkinek, hogy a pénzét saját vagy szerettei javulására fordítsa? A másik oldalról jogosan merül fel persze az a gyakori érv is: mindenki, aki évtizedeken át becsületesen fizette a társadalombiztosítást, anyagi helyzetétől függetlenül meg- érdemli a legjobb ellátást. Illetve megérdemelné.
Az adóforintok elköltésén persze sokat lehet vitatkozni, ám az világtendencia, hogy az orvostudomány fejlődésével az állami finanszírozás nem tud lépést tartani. Nincs az a pénz, amit ne lehetne egyetlen betegre elkölteni. Viszont a társadalombiztosítónak nem egyetlen, hanem a koraszülöttektől a végstádiumú betegekig több millió ember számtalan betegségének az egyidejű kezeléséről kell gondoskodnia, ezért határt kell szabnia a költségeknek.
Legyen tiszta, mit nyújt az állam
„Nem dönthetik el az egészségpolitikusok egy asztal mellett, hogy egy betegnek egy esetlegesen megnyerhető fél év mennyit ér a társadalom számára és mennyit az érintett számára. Mennyit költsön ma Magyarország egy életévre? Ezt a vitát csak nyilvánosság előtt lehet lefolytatni, majd a költségvetésről döntő politikusoknak nyíltan az emberek elé kell állniuk, s közölniük: ez a határ, az e feletti részt a költségvetés másra használja fel” – foglalható össze prof. dr. Bodoky György, a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológiai centrumvezető főorvosának több fórumon hangoztatott álláspontja.
Bodoky György a világszerte tapasztalható költségrobbanás nyomán úgy látja: a magántőke bevonása elkerülhetetlen, az egészségügyi ellátás nem függhet kizárólag az állami költségvetés aktuális helyzetétől.
– Erősödő kínálatot mutat a magán egészségügyi ellátás idehaza is, ez pedig előrevetíti, hogy egyre inkább elválik az állami és a magán szféra, s a színvonalat tekintve különböző szintű egészségügyi ellátás alakul ki. Ezért meg kell határozni egy európai színvonalú állami ellátási szintet, a minimumfeltételeket, amit mindenki számára garantálni kell, hogy elkerülhető legyen a „szegényellátás” kialakulása. Ha ezen felül valaki többletszolgáltatást tud vásárolni, tehesse meg. Arra, hogy nem tud mindenki megfizetni egy adott szolgáltatást, nem az a megoldás, hogy betiltjuk. Ez olyan lenne, mintha a villanyszámlát kifizetni nem tudó fogyasztók miatt az összes családnál lekapcsolnák az áramot. Nem kerülhet mindenki rosszabb helyzetbe amiatt, mert nem kerülhet mindenki jobb helyzetbe. Arra kell viszont törekedni, hogy a magánellátáshoz például biztosítókon keresztül minél többen hozzáférjenek, illetve a magánszféra erősödéséből azok is profitálhassanak, akik nem tudják igénybe venni a privát szolgáltatásokat. Például nyerjenek azzal, hogy a magán ellátásba átlépő páciensek révén csökken a zsúfoltság vagy hogy az egészségügyi szolgáltatók által befizetett adót többletforrásként célzottan az állami egészségügyben hasznosítják – fejtette ki véleményét Bodoky György.
Nyugat-európai kezelés idehaza
A professzor értékelése szerint összességében a hazai onkológia nincs elmaradva Európától. Probléma leginkább a betegúttal van, hogy eljut-e időben a páciens oda, ahol a számára optimális kezelést megkaphatja.
– Egy jól szervezett osztály gyors: a diagnosztikai cégekkel szerződésünk van, a centrum betegeinek a szolgáltatók kontingenst tartanak fenn, szerintem ennél a magánrendszerben sem igen lehet gyorsabban végére jutni egy kivizsgálásnak. A kontrollokra pedig előre ütemezetten érkeznek a betegek, ott nincs várólista. Kétségtelen, hogy vannak és mindig lesznek olyan szolgáltatások, amelyek nem érhetők el a társadalombiztosítás révén. Vitathatatlan az is, hogy a hazai gyógyítás körülményei olykor kritikán aluliak. De ezzel együtt is fontos, hogy a pácienseink tudják: a betegek döntő többsége anyagi helyzetétől függetlenül a hazai onkológiákon ugyanazt a kezelést kapja meg, mintha egy nyugat-európai kórházban kezelnék – jelenti ki Bodoky György.
Kiegészített életbiztosítások:
Egyre több biztosító kínál az életbiztosítás mellé életkorral súlyozottan többletdíjért kiegészítő opciókat arra az esetre, ha valakinél – mint fogalmaznak – „rettegett betegséget” diagnosztizálnak. Ebben az esetben a biztosítás értékétől függően több százezer vagy több millió forintot utalnak át a biztosítottnak bevételei pótlására, kiadásai fedezésére. Ugyancsak egyre szélesebb palettán kínálnak a biztosítók olyan kiegészítő szolgáltatásokat is, amelyek szükség esetén magánorvosi konzultációt, másodvéleményt, soron kívüli diagnosztikai vizsgálatokat, komplett betegútszervezést, sőt indokolt esetben akár külföldi gyógykezelést is kínálnak a biztosítottaknak. Aki már beteg, annak ez utólag persze nem opció, hiszen ismert daganatos betegség esetén nem kötnek szerződést a biztosítók.